2012. február 20., hétfő

Űrcsata modellezés: tippek, trükkök, technikák

A RT egyik fontos eleme a gigantikus űrhajók közti párbaj. Mivel a szabálykönyv elég részletesen kitér a különböző mozgás jellegű cselekedetekre, ezért érdemes azokat kihasználni, így a játékosok élvezhetik a taktikázást. Játszhatunk narratívan, nagy vonalakban modellezve az űrcsatát, vagy pedig mérethelyesen lépegetve, számolva, taktikázva. Ez utóbbihoz viszont szükséges valamilyen reprezentálás.

Ezt megelőzően játszottam más űrharcot használó rendszerrel is (SW d6/d20). Ott a hajók jóval mozgékonyabbak, míg RT-ben nehézkes a manőverezés, és fontos szerepe van a fegyverzet elhelyezésének és tűzíveinek. A szokásos tűzíveken kívül felbukkannak újak: dorsal - hasi, előre és oldalra, keel - minden irányba, prow - orr, csak előre, de cirkálóknál oldalra is.


Ahhoz, hogy megfelelően tudjuk reprezentálni a mozgást, kellett valami segédeszköz.


1. megoldás: Négyzetrácsos papír és fólia jelölők

Első körben egy szabvány négyzetrácsos A4-es papír vettem alapnak. Keményebb fóliából 5x5-ös négyzeteket vágtam, a középső négyzetre felrajzoltam a hajót jelképező háromszöget és köréje a tűzíveket. Ezeket alkoholos filccel rajzoltam, mivel az elég maradandó, és eltérő színű pontokkal különböztettem meg a hajókat. Készítettem mellé egy külön 45°-os verziót is, mivel a szabályrendszer szerint a cirkálók ennél többet nem tudnak egyszerre fordulni.




Elgondolva jó ötlet, megvalósítva már nem annyira. A jelölők túl kicsik, nehéz megfogni, mozgatni őket. Ha közel van egymáshoz két hajó, akkor lefedik egymást, és ha egyik lép a másik is könnyen elmozdul. Emellett az asztalon végzett kockadobás, könyvlapozás és egyéb cselekedetek könnyen elmozgatják őket. Persze nem a világvége, csak kellemetlen, amikor minden lépés előtt azt kell nézni, hogy most akkor melyik négyzeten állt. (A markereken rosszul vannak a tűzívek jelölve, ez aztán nekünk is feltűnt.)

Előnye, hogy nagyon olcsó, és az A4-es lap nagy távolságot reprezentál.

2. Megoldás: Elektronikusan

Veszünk egy táblázatkezelő programot, excel, google docs stb. Az oszlop szélességet úgy módosítjuk, hogy négyzeteket kapjunk. Kész is a térkép. Az egységeket karakterek jelölik, annak megfelelően merre fordulnak. A-felfelé, V-lefelé, </> -bal/jobb. A 45°-os fordulatot egy másik karakterrel mondjuk egy .-al reprezentáljuk. Színekkel tovább kombinálható a hatás. Ingyen van, viszont kell hozzá egy számítógép vagy laptop, és a képernyőt nem mindenki látja, forgatni kell, és elég illúzióromboló.



Mindezt lehet papíron is vezetni, de pár kör után már követhetetlen lesz.

3. Megoldás: Battlefleet Gothic

Fórumos beszélgetés alatt kaptam az ötletet, hogy használjam az univerzumhoz megjelent BFG játékot. Jobban utánakerestem a dolognak, tényleg egy nagyon látványos játék. Viszont a kezdőcsomag 70$-os (14-15e Ft-os) ára eléggé elriasztó, amihez 2x4 hajó jár. Na és akkor ott van az, hogy ha elda hajó kell, akkor furán néz ki a Káosz cirkáló, meg kéne ork, meg nincs olyan, ami kéne, stb. Akinek nem számít a pénz (van ilyen?), vagy eleve rendelkezik ilyennel, annak jó megoldás.

  
4. Megoldás: Papírmodellek

A könyvekben és az interneten illusztrálva van a legtöbb hajóosztály. Ezekből házilag raktam össze markereket, amit kinyomtatva minimális ragasztással, hajtogatással lehetett üzemkésszé tenni. Olcsó, otthon is összerakható.

Az általam készített markerek. Letölthető innen: http://www.2shared.com/file/lQjPK4Xi/RT_ship_modell.html

Illetve egy másik, jobban kinéző, méretarányosabb csomag. Letölthető innen: http://www.2shared.com/file/f89wPvnA/Modellek.html

Elkészítés:

A saját verziómhoz: az űrhajókat kivágjuk a keretből, félbehatjuk, alul kis fület hajtunk neki, ahogy a vonal jelzi.


A fül kivételével összeragasztjuk. Száradásra érdemes könyvek közé tenni, mert akkor nem lesz hullámos felületű.


A talpakon szikével vágunk középen egy vonalat, átdugjuk marker fülét és két oldalt visszahajtjuk. Ha nagyon kell ezt is lehet ragasztani, de anélkül is megáll.

Saját modellek

Másik fajta modellek


Gyakorlati tapasztalat:



Érdemes a távolságokat a talpon levő X metszésétől mérni, így csak a közvetlen közeli manővereknél akadnak össze a hajók. D6-os kockákkal súlyoztuk, hogy ne boruljanak fel, viszont a hosszabb szár miatt könnyen eldőlnek. Javaslom a második verzió használatát, kényelmesebb. Léptéknél inchet használtunk, mivel az nagyobb és jobban használható. Legalább két vonalzó/mérőpálca javasolt. Túl nagy távolságra nincs szükség, mivel a játékosok által elérhető hajók fegyverzete maximum 8-10 egységre képes tüzelni. Mivel a négyzetes alap eltűnt, így történhetnek elcsúszások, de ilyenkor kerekítünk a legközelebbi egészhez.
Persze lehet ezt is fokozni, parafadugókból talpat készíteni, abba hurkapálcát/fogpiszkálót és arra papírból  a hajó képét.



Kiegészítő – Action card-ok:

Az FFG fórumán merült fel az Action cardok-ok használata. Alapból nem kedvelem az ilyen csili-vili dolgokat, mondván felesleges marhaság. Viszont adtam neki egy esélyt, és meglepően jól bevált. Kinyomtatva, kivágva szétosztottam játékosok közt. Így kéznél voltak a szabályok, mindenkinél, amihez a karaktere értett, nem kellett lapozgatni, keresgélni, tudták ők maguk nézni. Javaslom a használatukat, feldobja az űrcsatát. A fenti fényképeken is jól láthatóak.

Letölthető innen: http://www.2shared.com/document/A-GMzsbM/Rogue_Trader_RPG_Action_Cards_.html

Űrcsata tippek

Pár játék után arra jutottam, hogy az alapkönyves vagy Battlefleet Koronus-os értékek gyengék a játékosok ellen. Egy jobb hajó 40-es skillel rendelkezik, a játékosok pedig simán 60-as környékén mozognak. Legextrémebb példa Boarding Actionnél jött elő: a parti 145-ös Command értéke szemben az ellenfél 60-asával (bónuszokkal). Itt muszáj volt átgondolni a legénység alapértékét. Végül arra jutottam, minden hajón lesz egy parancsnok magas Command skill-el, és egy pilóta magas Ballistic skill-el és az újradobás különleges képességgel, így nagyobb kihívás a partinak űrharcban.

Külön köszönet a modellekhez és az ötletekhez tengerSAMnek, és Ladislausnak.

2 megjegyzés:

  1. Egész pofásak, de még mindig van egy nagy problémájuk... nem lehet velük a 3D-t modellezni. Így sajna marad a narratív.

    Én még csak egyszer próbáltam űrcsatát modellezni, de ott nagyon gyorsan szűk lett a 2D.
    Miután kiadtam az első "Minden ágyúból tűz! Célpont a HÍD!!!" parancsot a játékosok gyorsan kidobták az előre kitervelt stratégiájukat. Végül a hajót győzelemre a Senechal vitte a másodlagos hídról. A harcra kigyúrt karakterek egész végig a döglődő hajón kommandóztak, elsőnek hogy kijussanak a lerombolt hídról, aztán megmentsék az egy szem túlélő navigátort végül pedig hogy visszaverjék az átszálló csapatokat. Utóbbit egy kecses átkaroló manőver keretében. A begőzölt Arch-Militant a csapataival űrruhában sétált oda a torpedó kiálló részéhez, lyukat robbantott rá és hátulról hajtotta bele őket a nehézfegyveresek karjaiba. A Senechalunknak pedig még arra is volt ideje hogy rádión keresztül lázadást szítson az ellenséges hajón, persze kellet hozzá pár jól sikerült Intimidiation próba. Végül az ellen szedett-vedett legénysége kis híján tényleg átadta neki azt amit kért, a kapitány fejét.

    A következő hajójukra már igyekeztek jó erős Dorsal fegyvereket tenni, rengeteg Guided Missilet és vadász osztagokat. Illetve vallásos áhitattal kerülték azt hogy a hajó tetejét kelljen az ellenség felé fordítani.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 3d űrharcot emberi korlátok miatt nem lehet szimulálni, magasság-mélység mérése, az átlós távolságok stb mind nagyon nehézkessé teszik. A sw komplettebb űrharca sem foglakozik ezzel, d6-os könyvben van egy eldugott ajánlás hogy jelölőkkel hogy lehet használni de akkor is túl komplex.

      Ezt a hidat lövik részt nemigen értem tudtommal nem lehet komponenst célozni, na meg többtízezer km-ről macerás is. Kritikusban el lehet érni volt már de közel sem vészes.

      Törlés