2012. augusztus 3., péntek

Utolsó bejegyzés

Az előző bejegyzés a parti és kampány végét mutatta be. Nincs semmi easter egg, a parti tényleg akkor és ott életét vesztette. Lehetőségük lett volna túlélni, (azon kívül hogy bele sem vágnak) ha elmenekülnek, és nem várják meg a rituálé végrehajtását. A rendszertörő amit Darius elindított a a TELJES bolyt kiütötte, így az Inkvizíció nem tudta hogy mi történik odalent. Persze menekülés közben találkoztak volna a főinkvizítorral, akinek leesett volna a dolog. A még működő flottaegységeket a parti ellen küldte volna, akik viszont az Adriát lőtték volna ki, nem az Emperor's Glory-t, amin a csapat menekül. Csökkent profitfaktorral, üldözve, szövetségesek nélkül újra ott álltak volna a Kiterjedésben A csapat, és főleg Ramirez játékosának hozzáállását ismerve, számukra ez rosszabb befejezés lett volna mint a halál. Utólagos elbeszélgetés alapján, ha nem hajnali 2 lett volna valós időben, nekimentek volna még Wintersacle-enek is, és leléptek volna a szoborral.

Félreértés ne essék, így vagy úgy, de az előző bejegyzésben véget ért a kampány. 2011 novemberétől 2012 júliusáig játszottuk a kalandokat, 56 bejegyzés született a blogon, ebből 34 játékbeszámoló. Ez így elég hosszú, főleg heti rendszeresség mellett ahhoz hogy lassan beleunjunk. Mindenképp szeretnék köszönetet mondani itt a játékosaimnak, akik kibírták a mesémet eddig. Számomra is az utóbbi hónapokban kezdett megterhelő lenni, heti rendszerességgel új modulokat kitalálni, így én is örömmel vettem hogy lassan befejezzük. Az mindképp külön "jópont" hogy sikerült - remélhetőleg - a kampányhoz mért befejezés készíteni, ami méltó a csapathoz, nem pedig a semmiben lógva hagytuk abba. 

A bejegyzések kezdetén még hangsúlyoztam a sandbox mesélést. Sok fogalmam akkor még nem volt róla, és szerintem azóta sem jutottam közelebb hozzá. A sandbox kimerült nálam abban hogy a parti mindig választott a 2-3 kalandból és azt meséltem le. Konkrétan egy ülés volt amikor körbe-körbe repkedtek, de az sem volt az igazi szerintem. Ettől függetlenül nem bántam meg, szerintem jó kalandokat éltünk át együtt. Annál biztos jobbat, mintha rögtönöznöm kellett volna. 

A világ hátterének a térképeken jelölt összes bolygót kidolgoztam, ennek a csapat kb 1/6át fedezte fel vagy látogatta meg, így a Kiterjedés további kihívásokat rejthet még.
A blog ezzel a bejegyzéssel befejezi a működését, hisz nincs többé a parti. Talán majd a jövőben egy másik parti... vagy nem. Most "pihenéskép" kisebb játékokat veszünk elő, ősszel pedig egy Pathfinder kalandsorozat (Kingmaker kalandok) indítását tervezzük Peet meséjében. Lehet hogy fogja azt is blog követni, még nem tudni.
Köszönöm hogy olvastátok és kommentáltátok a blogot. Minden jót, és az Istencsászár áldása legyen rajtatok!

Nem létezik már sem a fejlődés, sem a megértés ígérete, mert ebben a jövőben már nemlétezik már más, csupán háború. A csillagok közt nincs már béke, csupán öldöklés, sötétség, hideg és a vérre szomjazó, kegyetlen istenek kacaja.

2012. augusztus 2., csütörtök

Kalandozások a Kiterjedésben 34. rész

A kalandban résztvevő játékosok:
  • Darius Matteo - Explorator, Engineseer-Prime. Játékos: Quipper
  • Ed Terry - Arch-Militant/Manhunter, Master-at-Arms. Játékos: Sima 
  • Hydranos - Void-master, Master of Ordnance. Játékos: Creep
  • Ramirez de Ruyter - Rogue Trader/Legend of the Expanse, Lord-Captain. Játékos: Peet
  • Xanatov Queen - Missionary, Chief Chirurgeon. Játékos: Fancsi
Dátum: 242.827.M41
Profit faktor: 89
A Dinasztia flottája: Zászlóshajó - Adria (Avanger-class grand cirkáló), Angel of Hades (Secutor-class light-cruiser), Deathbringer I-II (Cobra-class rombolók) Dawn of Man (Sword-class fregatt)Emperor’s Glory (Turbulent-class Heavy fregatt), Sage of Soul (Defiant-class light-cruiser)

Csapatunk elérkezett a kampány epikus(nak szánt) tetőpontjához. Erre a játékülésre csatlakozott hozzánk Creep karaktere Hydranos.

A kaland kezdetén, Felroth Gelt foglyaiként tértek vissza a Calixis szektorba. Az Emperor's Agony elérte Scintilla bolyvilágát, ahol a csapatot átkísérték egy siklóba. A siklóban utazva egy hatalmas hajó tűnt fel előttük, miközben Felroth Gelt üzenetét hallgatták. A lényege tömör volt: Évekkel ezelőtt megmentették a Svard rendszerben az életét, ezért viszonzásul most ő is megkíméli ezt az eretnek bandát. Viszont ha még egyszer összefutnak, már nem lesz ilyen elnéző.
Az előttük kibontakozó hajó az Adria grand crusier volt, a dinasztia új zászlóshajója.

2012. július 31., kedd

Háttér - Hydranos előtörténete

 A befejező játékülésre csatlakozik hozzánk Creep az alábbi karakterrel:

Név: Hydranos
Ismert nevek: "Tengernagy", "Lord Metallus"
Rangja a flottában: Rear-admiral (ellentengernagy)
Rangja a dinasztia hajóin: Master of Ordnance (tüzérparancsnok)
Életkor: 142 szabvány-év

Hydranos páncélja
A Lathe-világok egyikén, a Hesh-en "született" majd másfél évszázaddal ezelőtt – jobban mondva az Adeptus Mechanicus célelvűsége kreálta mesterséges lényét sorozatos klónozási folyamatok, archeotech-eszközök és génmanipuláció segítségével. Arra már nagyon kevesek emlékeznek, mi volt a céljuk a Caedo Hycallis-nak elnevezett alany létrehozásával. Az bizonyos, hogy az eredeti rendeltetési helyére sohasem érkezett meg. 15 szabványéves korában hagyta el a Hesh-t egy Silent Servitude nevű Mass Conveyor fedélzetén az akkoriban igencsak instabil lelkivilágú fiú. A Golgenna Reach-ből még biztonságban suhant el a roppant szállítóhajó, de valahol a Drusus Marches és a Halo Stars határánál káosz-hitű Fosztogatók prédájává vált. A legénység életét vesztette a csatában, vagy azt követően mészárolták le őket. Számos utast rabszolgaként osztottak szét a Fosztogató-flotta hajóin, így került Caedo a feltörekvő kalóz, Sendak Voltrasse cirkálójára, a Promise of Sedition-re, ahol majdnem négy keserves hónapot élt túl kínzások és folyamatos kényszermunka közepette. Elmondhatatlan szerencséje volt, amikor Voltrasse épp tudomást szerzett arról, hogy egy Stryxis-flotta igen komoly erőt képviselő űrtorpedókat akar eladni. A kalózok üzletet kötöttek a stryxis-ekkel – rabszolgák és más rabolt birodalmi javak a fegyverzetért cserébe - de utóbbiak résen voltak és még azelőtt távoztak, hogy Voltrasse rajtuk próbálta volna ki újdonsült szerzeményeit.


2012. július 26., csütörtök

Kalandozások a Kiterjedésben 33. rész

A kalandban résztvevő játékosok:
  • Darius Matteo - Explorator, Engineseer-Prime. Játékos: Quipper
  • Ed Terry - Arch-Militant/Manhunter, Master-at-Arms. Játékos: Sima 
  • Ramirez de Ruyter - Rogue Trader/Legend of the Expanse, Lord-Captain. Játékos: Fancsi
  • Xanatov Queen - Missionary, Chief Chirurgeon. Játékos: NJK
Dátum: 732.826.M41
Profit faktor: [N/A]
A Dinasztia flottája: [N/A]

A csapat előző kalandban egy űrhajóroncsban sodródva végezte, ahol stáziskoporsókba zárkóztak hogy elkerüljék a mérgező levegőt. Számukra egy pillanat volt csupán, míg odakint egy fél évtized pergett le. A koporsók halk sziszegéssel deaktiválódtak, és a csapat egy félhomályos raktárbarlangban tért magához.


2012. július 19., csütörtök

Kalandozások a Kiterjedésben 32. rész

Dátum: 014.824 M41

Rendhagyó játék következett, amíg a csapat úton volt visszafelé, addig sorsfordító események történtek a Koronus Kiterjedésben. Footfall ostroma, és az azt követő zűrzavar felborította a status quot a térségben, így a nagy Kalózkalmár házak kényszerű érdekszövetségekbe tömörültek.
Calligos Winterscale vezeti a Trón paktumot, két másik házzal együtt. Régi ellenlábasa Lady Chorda az Aquilla szövetség élén áll, ugyancsak két másik házzal maga mögött. A Melou és Hummel ház a Vega bolyvilág köré szerveződő Vega Konföderáció uralják egy harmadik házzal. Az utolsó, és legújabb nagy szövetség a Negyedik Konkordátum, aminek a de Ruyter ház is tagja három másik család mellett.

2012. július 12., csütörtök

Kalandozások a Kiterjedésben 31. rész

A kalandban résztvevő játékosok:
  • Darius Matteo - Explorator, Engineseer-Prime. Játékos: Quipper
  • Ed Terry - Arch-Militant, Master-at-Arms. Játékos: Sima  
  • Xanatov Queen - Missionary, Chief Chirurgeon. Játékos: Fancsi
Dátum: 436.821.M41
Profit faktor: 75
A Dinasztia flottája: Zászlóshajó - Emperor’s Glory (Turbulent-class Heavy fregatt), Angel of Hades (Secutor-class light-cruiser), Adria (Avanger-class grand cirkáló) [Felújítás alatt], Bounty of Scintilla (Loki-class Q-ship)Dawn of Man (Sword-class fregatt), Effect Of Greatest (Meritech Shrike-class raider), Great Line (Universe-class Mass Conveyor), Sage of Soul (Defiant-class light-cruiser)

Az előző kalandban sikerült kialkudni egy utat a Calixis szektorba, így a parti ott folytatta a kalandot, ahol az előzőt befejezte. Peet felvette magára a mesélői köntöst, és nagy ujjropogtatás közepette belevágott a mesébe. Nyilván beszámolóm nagyon rövid lenne, ha minden rendben ment volna... Lássuk mi is történt a haza vezető úton. 

2012. július 5., csütörtök

Kalandozások a Kiterjedésben 30. rész

A kalandban résztvevő játékosok:
  • Darius Matteo - Explorator, Engineseer-Prime. Játékos: Quipper
  • Ed Terry - Arch-Militant, Master-at-Arms. Játékos: Sima  
  • Ramirez de Ruyter - Rogue Trader/Legend of the Expanse, Lord-Captain. Játékos: Peet  
Dátum: 906.814 M41
Profit faktor: 75
A Dinasztia flottája: Zászlóshajó - Emperor’s Glory (Turbulent-class Heavy fregatt), Angel of Hades (Secutor-class light-cruiser), Adria (Avanger-class grand cirkáló) [Felújítás alatt], Bounty of Scintilla (Loki-class Q-ship)Dawn of Man (Sword-class fregatt), Effect Of Greatest (Meritech Shrike-class raider), Great Line (Universe-class Mass Conveyor), Sage of Soul (Defiant-class light-cruiser)

Az előző kaland végén, miután a csapat kilépett az elda hiperhálóból egy ismeretlen bolygón találta magát.
Ed nekilátott vadászni, több kevesebb sikerrel, amíg a többiek felderítették a környéket. Kiderült hogy egy nagyobb tavon vannak, hozzájuk legközelebb az érkezéskor látott romváros van, öt kilométerre a túlparton.