2012. március 6., kedd

Anastasia Chorda előtörténete

Az alábbi bejegyzésben Anastasia Chorda előtörténetét olvashatjátok. Jó szórakozást kívánok hozzá!:)

- Még két sarok… Már csak egy…- A híd ajtaja hirtelen kitárul. Mögötte egy szürke csuhás görnyedt öreg jelenik meg. Lépteit szaporázza, félre lök egy írnokot, majd terhét leteszi a Ramirez előtt elterülő hosszú asztalra.
- Kapitány úr, befejeztem keresésem a könyvtárban. Engedelmével most folytatnám teendőimet.
Ramirez a vaskos kötet fölé hajol, majd egyetlen határozott mozdulattal lesöpri róla az évszázadok alatt felgyűlt porréteget. Tekintetét végigfuttatja a fekete bőrkötésen, majd a bíborszínű könyvjelzőnél felcsapja a könyvet.
- Lássuk, mit tudunk meg erről a nőszemélyről… 

 
Anastasia Chorda

Hamish Chorda legidősebb lánya. Tizennégy évesen kezdte tanulmányait a birodalmi haditengerészetnél. Tehetsége már egész fiatalon megmutatkozott, így hamar első tiszti rangot szezett a Nightwalker fregatton. Miután tanulmányait befejezte apjától azt az utasítást kapta, hogy mentorálja húgát, Aspyce Chordát, segítse át azon a rögös úton, amit neki is végig kellett járnia. Anastasia segítségével húga karrierje a lehető legjobban alakult. Hamar elérte az első tiszti rangot, így már nem csak testvérek, hanem sorstársak is lettek. Anastasia ekkor ismerte meg legnagyobb ellenségét is, Miadol Fenricet elsőtisztet, aki mint később kiderült, Aspycenak dolgozott, mint kém. Miadol Fenrice egy karizmatikus, és önfejű vezető. Kérdéses, hogy hogyan nyerte meg magának Aspyce az ő pártfogását.

A két testvér kapcsolata akkor romlott meg, amikor tisztázatlan körülmények között a Stalker of Fate cirkáló kapitánya elhunyt (ebben közrejátszhatott Miadol Fenrice, aki a kérdéses időpontra nem tudott alibit felmutatni). Az így megüresedett helyre mindketten pályáztak. Innentől kezdve nem csak testvérek, hanem vetélytársak is voltak. Az egymással való harc a kapitányi rangért mindkét felet kimerítette, de végül Aspyce került ki győztesen. Ehhez nagyban hozzájárult az a pletyka, miszerint Anastasia lefeküdt egy magas rangú tisztviselővel, hogy megvesztegesse. Ennek természetesen nem volt valóságalapja, de ettől kezdve Doranius tisztviselőnek és Anastasianak is búcsúznia kellett a haditengerészettől. Doranius hazautazott a Scintilla-ra. Anastasia szintén hazatért. A haza fele tartó úton összeszűrte a levet Matias Eronal, az egyik felderítővel. A kapcsolat rövid ideig tartott, útjaik szétváltak, ám Matias örökké tartó hűséget fogadott neki. Matias Footfallba utazott, hogy ott kamatoztassa tovább képességeit.

Anastasia hazatérése után is tartotta a kapcsolatot Doraniussal, így jó barátság szövődött kettőjük között. A volt tisztviselő kapcsolatai megmaradtak, így Anastasia kiváló eszközt látott benne, hogy befolyását a megfelelő helyekre jutathassa el.

Apjuk halála után egyértelműnek látszott, hogy ő tudja ellátni a legjobban az örökösi teendőket. A Chorda dinasztia ekkor élte a legnagyobb mélypontját. A folytonos harc a kolóniákért és a kalmárháború Teus Fallasetel a Fallaset dinasztia sarjával teljesen kimerítette a családot. Közben Anastasia életében először szerelembe esett, a dinasztia zászlóshajóján szolgáló tüzértisztbe, Celise Miriamba. Talán a nő iránti érzelmek vették el a józan eszét, talán soha sem volt, de nem volt kétséges, egyedül nem képes összetartani a családot, megvédeni az örökséget.

Csalódottságát félretéve hazahívta Aspyce-t, hogy együtt vegyék fel a harcot. Együttes erővel sikerült megvédeniük a kolóniákat, és visszaverni a Fallaset család támadásait. Teus-t békére kényszerítették, és bolygóinak nagy részét is elvették. Teus bosszút esküdt, és a kiterjedés egyik legtávolabbi pontja felé indult flottájával, ám előtte megbízta Anaton Sehl-t, hogy épüljön be a Chorda családba, és tudósítson a család minden megmozdulásáról. Az ügynököt később Anastasia lebuktatja, így annak menekülnie kell. A jelenlegi tartózkodási helye ismeretlen.

A Chorda dinasztia pénzügyei rendeződni látszottak, ám az indulatok újra fellángoltak. Az öröklődési kérdések vitát, majd veszekedést robbantottak ki, aminek Aspyce tett pontot a végére. Kapcsolatait kihasználva a jól bevált módszerhez folyamodott. Testvéreiről tévhiteket terjesztett, majd eretnekséggel vádolta meg őket. Anastasia-t is választás elé kényszerítette: Vagy az inkvizícó dönt a sorsáról, vagy hibernálják. Anastasia a másodikat választotta, így hosszú, évtizedekig tartó álomra ítéltetett.

Ramirez becsukja a könyvet és üveges szemekkel bambul maga elé. 
- Tehát egy vérszomjas, kiéhezett, bosszúvágyó szukával kötök majd házassági szerződést... Ennél jobb nem is lehetne.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése