2012. augusztus 3., péntek

Utolsó bejegyzés

Az előző bejegyzés a parti és kampány végét mutatta be. Nincs semmi easter egg, a parti tényleg akkor és ott életét vesztette. Lehetőségük lett volna túlélni, (azon kívül hogy bele sem vágnak) ha elmenekülnek, és nem várják meg a rituálé végrehajtását. A rendszertörő amit Darius elindított a a TELJES bolyt kiütötte, így az Inkvizíció nem tudta hogy mi történik odalent. Persze menekülés közben találkoztak volna a főinkvizítorral, akinek leesett volna a dolog. A még működő flottaegységeket a parti ellen küldte volna, akik viszont az Adriát lőtték volna ki, nem az Emperor's Glory-t, amin a csapat menekül. Csökkent profitfaktorral, üldözve, szövetségesek nélkül újra ott álltak volna a Kiterjedésben A csapat, és főleg Ramirez játékosának hozzáállását ismerve, számukra ez rosszabb befejezés lett volna mint a halál. Utólagos elbeszélgetés alapján, ha nem hajnali 2 lett volna valós időben, nekimentek volna még Wintersacle-enek is, és leléptek volna a szoborral.

Félreértés ne essék, így vagy úgy, de az előző bejegyzésben véget ért a kampány. 2011 novemberétől 2012 júliusáig játszottuk a kalandokat, 56 bejegyzés született a blogon, ebből 34 játékbeszámoló. Ez így elég hosszú, főleg heti rendszeresség mellett ahhoz hogy lassan beleunjunk. Mindenképp szeretnék köszönetet mondani itt a játékosaimnak, akik kibírták a mesémet eddig. Számomra is az utóbbi hónapokban kezdett megterhelő lenni, heti rendszerességgel új modulokat kitalálni, így én is örömmel vettem hogy lassan befejezzük. Az mindképp külön "jópont" hogy sikerült - remélhetőleg - a kampányhoz mért befejezés készíteni, ami méltó a csapathoz, nem pedig a semmiben lógva hagytuk abba. 

A bejegyzések kezdetén még hangsúlyoztam a sandbox mesélést. Sok fogalmam akkor még nem volt róla, és szerintem azóta sem jutottam közelebb hozzá. A sandbox kimerült nálam abban hogy a parti mindig választott a 2-3 kalandból és azt meséltem le. Konkrétan egy ülés volt amikor körbe-körbe repkedtek, de az sem volt az igazi szerintem. Ettől függetlenül nem bántam meg, szerintem jó kalandokat éltünk át együtt. Annál biztos jobbat, mintha rögtönöznöm kellett volna. 

A világ hátterének a térképeken jelölt összes bolygót kidolgoztam, ennek a csapat kb 1/6át fedezte fel vagy látogatta meg, így a Kiterjedés további kihívásokat rejthet még.
A blog ezzel a bejegyzéssel befejezi a működését, hisz nincs többé a parti. Talán majd a jövőben egy másik parti... vagy nem. Most "pihenéskép" kisebb játékokat veszünk elő, ősszel pedig egy Pathfinder kalandsorozat (Kingmaker kalandok) indítását tervezzük Peet meséjében. Lehet hogy fogja azt is blog követni, még nem tudni.
Köszönöm hogy olvastátok és kommentáltátok a blogot. Minden jót, és az Istencsászár áldása legyen rajtatok!

Nem létezik már sem a fejlődés, sem a megértés ígérete, mert ebben a jövőben már nemlétezik már más, csupán háború. A csillagok közt nincs már béke, csupán öldöklés, sötétség, hideg és a vérre szomjazó, kegyetlen istenek kacaja.

2 megjegyzés:

  1. Én is szeretnék köszönetet mondani a blog vezetéséért, és a játékosoknak is, mert sztem színvonalas történet volt, 40k-hoz mérten szép befejezéssel, amiből sokat tanultam/vehettem át a saját kampányomba. Remélem egy darabig még fenn marad a blog, párszor biztos újra fogom olvasni az elejétől.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösz.
      Amíg a szolgáltató nem nyúl hozzá, addig a blog marad.

      Törlés